Ön-Mag-am felfedezése egy életre szóló folyamat. Olyan folyamat, melyet előző vagy éppen párhuzamos életeknek is nevezhetek, és túl mutat a következő leszületésünkre is. Tagadhatjuk, vagy éppen elfogadhatjuk, kinek hitrendszere, tapasztalata szerint dönthet miben hisz, a tényen nem változtat. Lelkemben mindig is éreztem a világok közötti kapcsolatot, erőt és a lehúzó emlékek nyomát is. Mosolyogtató bizonyítéka volt, amikor egy racionalitásban, a kézzel fogható dolgokban hívő ismerősöm első csoportosan megtett országlátogatásáról mesélt. Ijesztő és felfoghatatlan volt számára, hogy az idegenvezető előtt haladva pontosan tudta merre kell menni a város felfedezéséhez. Mutatta az utat, pedig sose járt (ebben az életében) abban az országban. Érzése vezette, teljes helyismeretéről tett bizonyságot. Hazatérve kérdezte tőlem, hogy lehetséges ez? Mosolyogtam és örült a szívem! Ez a bizonyítéka, előző életében járt már ott, a Lélek – emlékezett. Ismerősömet megzavarta, élménye egyben elindította egy másfajta elméletben…. Honnét hozzuk a hitrendszerünket? A kapcsolataink feladatát, a félelmeink és erősségünk alappillére amit már megjártunk, elvégeztünk vagy éppen újra és újra megtesszük a változás reményében.
Különböző útjainkban felfedezésre kerül önmagunkhoz való viszonyunk. Viszony? Vagy iszony? Hová visz az a viszony? A végtelen szeretettbe…. Miért? Mert elfelejtettük. Az egész életünk arról szól, megtaláljuk a szeretet erejét. Elsősorban MAGamban. Tudom -e szeretni az esendőségemet? Meg tudok-e bocsájtani a gyarlóságomért? Fel tudom fedezni a másik emberben az EMBER-t? Amely én is vagyok. Gyönyörű nyelvünkben oly sok spirituális tudatosság van! Ahogy beszélek másokról, ahogy látom őket saját magamról mondok véleményt. Ahogy beszÉLEK, úgy élek! Ha meg akarsz valakit ismerni, milyen az igazi önvalója, beszéltesd másokról. Oly könnyen elszólja magát. Amit feltételezek másról csak bennem foganhat. Milyen szemüvegen keresztül látom a világot, az embereket, az életet. Sötét? Honnét hozom a kudarcok, félelem, kishitűség energiáit? Amikor irigylek valakit, rosszakat mondok reménykedve bele tudom Őt húzni a saját mocsaramba. Azt hiszem nekem nem lehet olyan, mint a másiknak. Amikor valakit felmagasztalok, magam fölé helyezem, akkor önként mászom a mocsárba. Miért??? mire jó a játék, nem érezem magamat egyenrangúnak? Sokféle utat járunk, mert sokfélék vagyunk, mind mind próbákkal teli, mely az elengedésre ösztökél. Aki egyszer elvégezte az általános iskolát, nem kell visszaülnie a padba. Amit egyszer már megtapasztaltunk, az elengedés által, mely a lélekben kötettett engedést hordozza, már többé nem kell megtennünk. Mégis vannak akik újra és újra visszamásznak a mocsárba, mert megszokták. Meleg, ismerete biztonságot ad. Vágyakozik valahová, de mégsem mer LÉPNI. Visszahúzza a múltjának mocsara. Valóban, előző életeinek mocsara tartja rabul, de ebben az életében ugyanúgy helyrehozható, fel- és megoldható. Ebben az életében kell az egyÉNnek meglépnie azt amit anno valamikor nem tudott. Ebből a szempontból fölöslegesek az évszázadok előtti utazások. Elvileg regresszióban is feloldhatom,de!!a jelenben megoldott feladatok a leghatásosabbak. Hiszen itt és most tanulunk. Jusson eszünkbe az a tény is, a jelenben határozom meg a jövőmet!!! Ha valamit most nem lépek meg, később kihat az életemre. Pl. szeretnék balett táncos lenni, de nem iratkozom be az ilyen jellegű iskolába, akkor…? hogy leszek később balett táncos?!?! A lélekfejlődés egyik alapelve, tedd azt amit eddig nem tettél. Élj! Létezz! Aki igazán szereti magát, nem engedi bele a mocsárba az életét! Aki tiszteli az életét nem hátra hanem előre igyekszik. Sok sok kapaszkodó lehet a folyamatos magyarázás, melyek inkább kifogás, önigazolás, azaz hazugság. Ilyenkor érdemes egy beszélgetésre hívni magamat! Őszintén! Szembenézni az örökös körforgásomba. Hamar rájöhetünk a visszatartó dogmáinkra. Ez az első lépés. Le merjek vetkőzni és bevallani. Miben vallottam kudarcot. A felismerések után a megbocsájtás következik! Elsősorban magamnak, hiszem én engedtem, velem tették, én adtam magamat ahhoz. Könnyebb másokra fogni, mert már nem akarok hibás lenni, vagy csupán a felelősséget nem tudom vállalni? Miért? Hibáért? Hol a hiba? A mocsárban! Szeretem magamat, gyorsan és könnyedén -igen, kell hozzá könny is – megbocsájtok, a szeretetem ereje pedig biztosítja az elengedést a változást is. Egy kis képzelő erővel megteheted az első lépést:
Képzeld el kishitű mostani magadat a mocsárban. Elmerülve, testedet körbe veszi a mocsár, lehet lehúz, lehet valamennyire szinten tart. Dagonyázol, a mocsár közepén el se tudod képzelni, ki tudnál mászni. Majd, képzeld el, a jelenlegi változást igénylő ÉNed a mocsár szélén, segítő szándékkal közeledik a mocsárlakó éndehez. Mentsd ki magadat! Bármilyen módszert el tudsz képzelni, közben biztasd a mocsárlakó énedet a szabadulásra. Beszéld rá, légy kedves és határozott. Amikor a mocsaras éned koszosan, mocsaras hajjal és ruházattal kijött, fürdesd meg. Mosd meg a haját, a testét. Öltöztesd fel a legszebb ruhába ami most számodra a jövőre vetítve kifejezheti milyen sorsot kívánsz neki-magadnak. Így tisztán, illatosan, szép ruhában öleld meg magadat! Köszönd meg neki a tapasztalást, és tégy fogadalmat: mindig figyelsz, vigyázol, szereted és fontos maradsz ÖNMAGADNAK!
Áldott megújulást kívánok! Szabó Andrea Krisztina volt mocsárlakó www.belsogyermek.hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: