Hálás vagyok a férfiaknak, mert……

Hálás vagyok apámnak az életemért, még ha anno nagyon fájt, hogy élsportolóként fiúgyermeket várt. Amikor ezzel szembenéztem, elsirattam a megfelelési kényszeremet, rájöttem, alázatosan elfogadta, amikor Ő, mint férfi a hímivarsejtjével meghatározta a női nememet.                                                                                                                                                                                                                                                                                              Hálás vagyok, nagyapáimnak, mert nem csak szüleimnek adtak életet, de hercegnőhöz méltóan kényeztettek, lesve kívánságaimat.                                                                                                                                                                            Szívmelengető érzés, az óvodai Húsvéti locsolási emlékem, mert a fiúk úgy meglocsoltak, hogy ömlött a hajamból a kölni, most már tudom, ezzel nyilvánították ki rajongásukat. Megtapasztaltam, a pasik, ha nővel van dolguk, túlzásba esnek. Ehhez az időszakhoz tartozik az első szerelmem is, bár szüleim kinevettek, de én tényleg komolyan gondoltam Cs.Zs-vel mi összetartozunk. Ezt abból is éreztem, amikor  fiú társait hátrahagyta  a homokozóban a nagyszabású alagútépítést, és inkább velem babázott. Igen, ott készültem, készültünk az életre. Komolyan vette a szerepét, odaadóan várta instrukcióimat. Mert a fiúk így szocializálódtak, anya szülte őket, általuk ismerkedtek az érzelmekkel. Éreztem, fontos az összetartozás, azok a gyengéd érzelmek elvarázsolták Őt. Ahogy az ovis évek, a szerelem is véget ért, a kisiskolási élményem, amikor a fiúk befogadtak a foci csapatba, de engem sose rúgtak fel, megtapasztaltam, ösztönösen  vigyáznak  a nőre, igaz, nem is hagytak gólt lőni. Megtapasztaltam a fiúk fizikailag erősebbek a lányoknál. Ebből az időből egy újabb szerelem köszöntött rám, az ő keresztneve is Zs volt…. aki a 7. névnapomon egy nagy csokor piros tulipánnal csöngetett be hozzánk, apám meg úgy ahogy voltam, kicsukott, ez volt az első tapasztalatom, mennyire diszkrétek a férfiak. Akkor sem nézett ki, amikor a papucsom a lépcsőházban egyre gyorsabban és hangosan csattogott, ugyanis futottam a fiú elől, aki meg kergetett a csokorral. Nem adta fel, hiszen célja volt, a pasik kitartanak a céljaik mellett. Ajándékot hozott nekem, én meg úgy éreztem nem fogadhatom el, nem érdemlem meg. Általa megismertem az értékességet. Utolért, barna szemével mélyen belém nézett és csak annyit közölt, „ezt neked hoztam.” Úgy röviden kurtán, mert a férfiak nem szószátyárok!  A fiúk egyszerűen, tömören, céltudatosan,  fogalmaznak. Én meg battyogtam haza az ajándékkal, zavarban, nagyon zavarban voltam.                                                                                                                                                                                                                Hálás vagyok azoknak a fiúknak, akik rajongtak értem és keresték a társaságomat, indiánosat játszottunk, fára másztunk, egyenrangúnak érezhettem magam. Ezekből az élményekből tudom, a fiúk, egyáltalán nem nézik le a lányokat!                                                                                                                                                                                                   12 éves voltam, amikor nagyapám vízilabda meccset nézett, odahívott és mutatott egy hosszú hajú, fülbevalós pólóst, nagyapám fejét csóválta rosszallóan mormogott, milyen férfiatlan. Én akkor estem plátói szerelembe, mert itt ebben a korban ennek is helye volt.  Most már tudom hosszú hajú, fülbevalós kinézetű is lehet nagyon férfi. Nem a külső, hanem a belső számít. Azt mondták csúnya, de nekem a legszebb volt a világon. Rajongtam és meghatározta későbbi életemet, neki köszönhetem érdeklődésemet a póló iránt. A Sors is e felé sodort, behozta életembe a lehetőségét az új ismereteknek, új barátságoknak. Felforrósodik a szívem, amikor kamaszkoromra gondolok, és hálás vagyok a vízilabdás barátaimnak, hogy megtanították a pillangó,  a  gyorsúszást, a labdakezelést, mert komolyan vették, hogy női vízilabdacsapatot szervezek. Támogatták az álmomat, odatették magukat még hajnalban is felkeltek, hogy minket, csajokat edzenek, azokat a csajokat, akik meg nyavajogva, időnként egymásnak esve, esetenként széthúzva, vagy éppen egy emberként vetődtünk a labdára. Nem tudtuk milyen a feladat-megosztás, a bizalom a másik iránt, de a fiúk tudják, hogyan is kell saját magukat alárendelni vagy előtérbe helyezni, csapatban, egy célért küzdve. Csodálatos időszak volt, amikor egy szem lányként a vízilabdás fiúkkal végig csavarogtuk a nyarat, együtt szilveszterezünk, lányként élveztem, ahogy versengtek értem. Csak úgy finoman, nem nyomultak, engedték válasszak közülük. Hálás vagyok, hogy elfogadták választásomat. Ez a kor meghozta az első szerelmet is, megtapasztaltam a tiszteletet, mert a hímneműek alapvetően tisztelik a női nemet. Hálás vagyok, hogy körültekintően, idősebb bátyától tanácsot kérve felkészült az első közös együttlétünkre, közvetetten, de megtapasztaltam, ahogy egymás között tovább adják a tapasztalataikat, jót kívánva a másiknak. Óvott és figyelt rám, mert a fiúk így lettek programozva. Szerelemből adtam, az egyetlen kincset, melyet fiatal lány adhat. Soha nem élt vele vissza, és amikor kihunytak az érzelmei éreztem tétovázását, mely abból eredt, most már tudom, nem akart megbántani, mert a pasik alapvetően nem akarnak bántani, ezért inkább én hagytam el őt.                                                                                                                                                                                                                                                          A fiúk akkor sem balhéztak, amikor 50 fiú vízilabdással házibulit szerveztem, mindössze 3 barátnőmet hívtam el, ők akkor is jól tudták magukat érezni, és csak a végén jelezték kívánságukat, a jövőben gondoskodjak az ellenkező nemről is, mert a fiúknak fontosak vagyunk, mi lányok.  Csajok nélkül,  nem igazi a mulatozás.

Hálás vagyok, hogy többen is kinyilvánították, szándékukat, mely szerint, feleségül  vennének, férfiasan tűrték, amikor kinevettem őket, még ha alapvetően a férfi legnagyobb félelme a visszautasítás! Nem akartam férjhez menni, de az, hogy kellek, a jövőbe adott reményt, nem maradok vénlány. Bizakodhattam.                                                                                                                                                                                                                                                                                        Aztán megtörtént, amit  tíz évvel későbbre terveztem, 21 évesen egyetlen porcikámmal sem kívántam, hiszen olyan fiatal voltam és élveztem a szabadságomat. Anya lettem, nem akartam, de a férfi felelősséget vállalva, megkérte a kezem. Alapvetően minden férfinak van felelősségérzete. Azt mondta, jó lesz így. Ő családot szeretett volna, békességet, gyengédséget, mert a férfinak nagy szüksége van erre. Úgy éreztem áldozatot hozok, de ma már tudom a legszebb dolgot kaptam, a nőiességemre korona került, az anyaság egy szentség, mely beavatást férfi által kaphattam. Mégis néhány év múlva elváltunk, keservesen engedett, mert alapjában véve a férfi  birtokló.  Addigra az  én szívem már más valakinél járt, aki diszkréten várakozott, megadta a döntés szabadságát, és vállalt más gyermekével is, mert a férfiak alapjában véve nagyvonalúak. E férfi által megismertem a mély tiszta szerelmet, az eggyé válás misztériumát. Beavatást kaptam, igazi nagybetűs Nővé válhattam mellette. Szabadon szeretett, tisztelve lényemet, éreztem, ahogy rajongva imád, én pedig csodálatommal viszonoztam ezt. Tenyerén hordott, éreztem, drága kincs vagyok neki, ezáltal gyógyult a lelkem. Gyűrűt is kaptam tőle, melyet érdekesnek mondanék… Évekkel később kérdeztem tőle, miért pont azt kaptam, erre Ő: mert az összes közül más volt, mint a többi, a legkülönlegesebb választotta, nekem. Akkor értettem meg, azért, mert nekem nem tetszik, a férfi  ízlését az  érzelmei irányítják. Ezzel fejezte ki, különlegességemet! Kinyíltam és felnőtté váltam az oldalán, ennek majd három évtizede. Hálás vagyok, az életem párjának, hogy újra  és újra anya lehettem, még ha utólag mosolygunk  rajta, de engedte magát meggyőzni közös fiú gyermekünk után, egy kislánynak is életet adhassak. Így újabb hercegnő született.                                                                                                                                                                                                  Utólag visszanézve, mint ha másodpercek lettek volna az évtizedek. Támogattuk egymást a munkában, az otthoni feladatokban. Néha keseregtem, hogy egyedül viszem a háztartást, mert mi nők mindig azt hisszük magányosak vagyunk. Most visszatekintve, amikor tehette besegített, és szolgálta a családot. Erejével, tehetségével, minden figyelmét a család javára fordította. Mert általam érezhette, helye van az életünkben. Tiszteltem, így gyermekeink is ebben nőttek fel, mert a gyermek annyira tiszteli az apját, amennyire ezt az anyától látja. Ő /apa/ pedig annyit adott amennyit tudott, mert a férfi már csak ilyen: annyit adnak, se többet se kevesebbet. Támasza voltam a munkában, meglátásaimmal, érzelmeimmel és fizikai erőmmel is segítettem. Másfelé terelni, csak gyengéd szeretettel tudtam, megtapasztaltam, a férfi célja elérésében időnként konok és kitartó  akkor is, ha a vesztébe rohan. Valahogy a nők jobban szelektálnak, és jobban lezárnak dolgokat. Mégis egyenrangú társként haladtuk előre, de az öregedés minket se kímélt. Hiúak a férfiak, még ha ezt tagadják is. Mi nők ezt valahogy alázatosabban viseljük. Csalódott és kétségbeesett voltam, amikor bezárkózott a párom, nem tudtam kicsalogatni a csigaházából, mert a férfinak térre és időre van szüksége, hogy összeszedje magát és gondolatait, én meg türelmetlen és követelőző voltam. Elveszítettem a hitemet, női varázserőm szunnyadt, így elhagytam, cserbenhagytam azt, aki végsőkig kitartott mellettem. Arra esküdött vigyáz rám. Megismertem, ha a férfi önmagával küszködik, nem tud csak a megoldására  koncentrálni.  A férfi képtelen a magányra, míg a nő számára ismerős az érzés. Az erős férfi elesetté válik a nője nélkül, minta egyik lábát veszítené el. Kell neki a lelki támasz, a támogató női erő, ilyenkor hamar elgáncsolódik egy másik mankóban, és bár tudja nem olyan, mint az eredeti mégis beéri pótlékkal. A férfi igazán egy nőt szeret. Szerencsés az a férfi, aki ebben az életében meglelte,  aki  meg nem, folyamatosan hajtja, keresi, kutatja, próbálgatja, de ha az igazit elveszíti már szinte mindegy kivel él. Mert a férfiak már csak ilyenek. Képtelenek az egyedüllétre. Magába fordulva, hazudik, hogy túlélje a szívbemarkoló fájdalmát, ne tudja a világ mi omlott össze benne, mert a férfi elhagyatott és gyenge a nője nélkül. Ezért is nagyon hálás vagyok, mint NŐ megtapasztalhattam pótolhatatlan vagyok!                                                                                                              Azonban a férfi  egyszerű lényében is megszülethet a szembenézés és bár kevesebbet beszélnek az érzelmeikről, mint a nők, ha érzik a figyelmet megnyílnak, felfedik szívüket, tisztázzák a magukat. Hálás vagyok, hogy az én társam akart engem, nem adta fel, hiszen célja volt. Felelősséget vállalt tetteiért. A férfi tűz újra megperzselt, és lángot kaphattam általa.                                                                                                                                                                                                        Mi nők, hajlamosak vagyunk bonyolítani a dolgokat, míg ebben is csoda a férfi, hisz oly egyszerű.        A férfi lételeme a csodálat megszerzése, csupán ezt várja el a nőtől. Amikor ezt látja a másik nemű szemében, akkor a csillagokat is lehozza, elhalmozza szíve hölgyét, még akkor is ha látja a férfi a nő hibáit, ő döntött, és elfogadja el a nőjét.                                                                                                                                                                                                                  Férfihoz a kulcs: A mosolygó szemek, a lágyság és a kedvesség, a titokzatos, csábító, kiszámíthatatlan és elérhetetlen, mégis odaadó. A nő amikor engedi, hogy védelmezzék, és vezesse a férfi elfoglalhatják helyüket és szerepüket a teremtésben.                                                                                                                                                                  Az ellentétek vonzzák egymást. A Férfi a Nőt, a Nőt pedig a Férfi. Így válhatnak a “Te” és “Én”ből a MI-be, egésszé.

Hálás vagyok a férfiaknak, megtapasztalhattam másságukat, csodálhattam lényüket, ezáltal sokat kaptam, a legtöbbet, mit férfi adhat Nővé váltam mellettük és általuk!

Köszönöm a Teremtésnek, hogy megalkotta a férfit, és hálásan köszönöm azoknak a fiúkna, fiúcskáknak, srácoknak, pasiknak és Férfiaknak akik utamon elkísértek!

Szabó Andrea Krisztina királylány 

http://belsogyermek.hu

Tovább a blogra »